A dugulás fajtái, lehetséges okai, a duguláselhárítás módja

Talán nem sok kellemetlenebb dolog van egy háztartásban, mint amikor dugulás keletkezik. Amikor azt tapasztaljuk, hogy a víz nem folyik le olyan gyorsan, mint máskor, sőt napról napra lassabban szivárog le, végül pedig már egyáltalán nem, – nos akkor nagy baj van.

Ha ez hozzáférhető helyen történik, pl. mosogató, fürdőszobai mosdó, akkor tehetünk egy próbát: csavarjuk le a szifont, hátha ott a baj, és tisztítás után megoldódik a probléma. Ha nem, akkor szakemberre lesz szükségünk.

Mindenhol, mindenkivel megeshet, hogy egyszer csak szembesülnie kell a dugulás rettegett tényével, lakjunk akár falun, városban, családi házban vagy lakótelepi lakásban. Sajnos a lakótelepi tömbházakban sok lakás lévén többször fordul elő ilyen probléma. Különösen veszélyeztetett ebből a szempontból Budapest, hisz az ország lakosságának egyötöde itt él, s a nagy számok törvénye alapján, ahol sok a csatorna, a  szennyvízvezeték, ott több a baj is.

De ne rohanjunk előre! Először is, tegyünk meg mindent azért, hogy ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy szerelőt kell hívnunk. A hajat, szöszöket minden fürdés után szedjük ki a lefolyó szűrőjéből, a mosogatónál pedig távolítsunk el mindent, ami a szűrőhöz került. A WC-be ne dobjunk semmit! Ételmaradékot, betétet, tampont, pelenkát, popsitörlőt, macskaalmot, fültisztító pálcát, kozmetikai törlőkendőt, egyéb oda nem való dolgokat SOHA ne dobjunk a toalettbe, ezeket mindig a szemétbe tegyük.

Vigyázzunk, hogy véletlenül se kerüljön idegen tárgy a WC-be, óvatosan öntsük ki a felmosó vizet, vigyázzunk az illatosító kosárra, nehogy a felmosórongy, vagy az illatosító kosara beleessen a toalettbe!

A mosogatásnál ne használjunk túl sok mosogatószert, olajat, tojásfehérjét, zsírt semmiképp ne öntsünk a mosogatóba! Ezek könnyen lerakódnak a csövek falára , általuk az beszűkül, majd végül duguláshoz vezethet. Nem árt, ha  a bajt megelőzendő rendszeres időközönként valami jobb minőségű lefolyótisztítót használunk, vagy házi szert alkalmazunk, pl. ecet és szódabikarbóna elegyét , vagy trisót öntünk a lefolyóba. Egy éjszakán át hagyjuk hatni, majd jó alaposan öblítsük le forró vízzel! Ezekkel a módszerekkel gyakorlatilag mindent megtettünk azért, hogy a bajt elkerüljük.

Ennek ellenére is előfordulhat dugulás, akár saját hibánkon kívül is: Hallottunk már olyant, hogy a pár hónapos lakás fürdőkádját ki kellett bontani, és a szennyvízcsőben egy –az építőmesterek által otthagyott – pálinkásüveget talált a szakember.

Szóval, ha a megelőzés és a rendszeres tisztítás ellenére is azt észleljük, hogy valami gond van, akkor nem marad más, mint szakembert hívni. A helyzet komolyságára való tekintettel a szakember mindig gyorsan megérkezik, Budapesten ez általában egy órán belül megtörténik. A jó szakember hamar felméri a helyzetet, s gyorsan tud cselekedni, mindeközben tájékoztatva a tulajdonost a probléma okáról, a baj nagyságáról, a lehetséges megoldásról, annak anyagi vonzatáról.

A duguláselhárításnak több fajtája van:

  • WC duguláselhárítás
  • Mosogató duguláselhárítás
  • Kültéri vezetékek duguláselhárítása
  • Kád duguláselhárítás
  • Lefolyó dugulás megszüntetése

A duguláselhárítás megszüntetésére az alábbi módszerek alkalmazhatóak:

  • vízsugaras (womás csatornatisztítás)
  • spirálos megoldás, hatékony megoldás megfelelő tisztítófejjel
  • A cső bontása és cseréje

A vízzel történő duguláselhárítással a szennyvízcsövekben lerakódott iszapos, zsíros hordalékot mossák ki. Ezeket a gépeket többnyire kültéren lehet kiválóan alkalmazni.

A spirállal, vagy géppel történő duguláselhárítás eszköze a duguláselhárító gép vagy spirál, melyeket háromállású elektromos motor működtet egy kuplung segítségével.

A dugulás több okból kifolyólag jöhet létre, ez alapján is megkülönböztetjük őket:

  • Papír vagy hajszál általi dugulás (ún. laza szerkezetű dugulás)
  • Zsírlerakódások okozta dugulás (közepesen makacs, kemény dugulás)
  • Zsírlerakódások, melyek hosszabb idő alatt alakultak ki (megkeményedett, elkövesedett dugulások)
  • Gyökérbenövések, eliszaposodás

A szakemberek a lehetőségeikhez mérten igyekeznek mindig azt a duguláselhárítási módszert alkalmazni, amelyik a legegyszerűbb, a legkisebb kellemetlenséggel jár. Amikor csak esély van rá, igyekeznek elkerülni a bontással járó megoldásokat, hogy minél kevesebb kárt okozzanak. (Azonban nem mindig sikerül elkerülni ezt)

Az esővíz elvezető dugulását (akár tetőn, akár földön) többnyire sár, faágak, levelek, madártollak okozhatják. Ilyenkor ki kell tisztítani az eltömődött részt, illetve ha van sérült része az elvezetőnek, akkor azt meg kell javítani, vagy ki kell cserélni. Makacs dugulásnál a szakemberek ez esetben is gépeket alkalmaznak.

Gyakran azért van szükség duguláselhárításra, mert a földben lévő csöveket behálózzák, megemelik a közelben futó gyökerek. Olykor olyan erősek ezek a megfásult gyökérhálózatok, hogy el is mozdítják a csöveket a helyükről. Ebben az esetben nem túl egyszerű a szakember feladata, de a modern duguláselhárító berendezések segítségével ezen is tudnak segíteni.

Bonyolultabb csatornahálózat, vagy rendszeres dugulás esetén az eredményes munka érdekében kamerás csődiagnosztikát végeznek a szakemberek, melynek köszönhetően meg tudják pontosan határozni a dugulás helyét és mértékét., illetve kideríthető, hogy a rendszeres dugulás hátterében a csatornahálózat meghibásodása húzódik-e meg.

A duguláselhárítást az alapján is megkülönböztetjük, hogy az bel vagy kültéri. Kültéren zömmel a már említett, gyökér benövések fordulnak elő.

Most építkezőknek, vagy felújítóknak hasznos tanács lehet, hogy figyeljenek a   lefolyó ejtésére, mert ennek megfelelő mértékűnek kell lenni ahhoz, hogy a szennyvíz  minden probléma nélkül lefolyhasson.

Lakótelepen élőknek –különösen Budapest területén vannak nagy számban- javasoljuk, hogy még körültekintőbben figyeljenek arra, hogy mit dobnak a toalettbe, mert a felelőtlenséggel, nemtörődömséggel egyetlen  ember  az egész lakóközösségnek kellemetlenséget okozhat.